A gyerekek oktatása nagy odafigyelést igényel az instruktorok részéről. Egyrészt mert a fiatalok figyelme hamar elkalandozik, koncentrációs képességük egy pontra emiatt nem tart olyan hosszú ideig, mint a felnőtteké. Azonban vannak más tulajdonságaik, amik miatt ők jobban képesek a Wing Tsun elsajátítására. Nyitottak, őszinték, képesek elfogadni azokat az állításokat , melyek valóságtartalmáról ők maguk még nem győződtek meg. Éppen ezért fontos, hogy jó kezekben, jó instruktor munkája alatt tanuljanak. A Magyar Wing Tsun Egyesület vezető instruktorai hosszú oktatói pályafutással rendelkeznek, melyet rendszeres (minden hétvégén megtartott) továbbképzéseken adnak tovább a fiatalabb generációnak. Nálunk minden oktató maga is tanítvány!
Amit a Wing Tsun kung fu nyújt a gyermekek, fiatalok számára
Hatékony önvédelem: Talán a tanulás során nem ez a legfontosabb, azonban
amikor a szükség úgy hozza, mégis ez válik a legértékesebbé. Tévedés, hogy
egy gyermek nem védheti meg magát egy felnőttel szemben.
A Wing Tsun kung fu egy olyan harci rendszer, mely esélyt ad a fizikailag gyengébb védekezőnek a
nála erősebb, nagyobb támadóval szemben.
Ez nem csak felnőtt korban igaz. Mások a testarányok, de a technika, a tudás, a gyakorlat meghozza a
győzelmet ilyen körülmények között is.
Erkölcsi, szellemi, fizikai háttér: Az egyesületben a tanítványok jó
példával elöl járó mesterektől tanulhatnak nem csak a saját iskolájukon
belül, hanem a szemináriumok, nyári táborok alkalmával más mesterektől is.
Szakkönyvekben, DVD kiadványokban találkozhatnak olyan emberekkel, akiknek
viselkedéséről, tisztelettudásáról, hozzáállásáról érdemes példát venni. A
jó környezet, a "jó társaságba keveredés" garancia a pozitív eredmények
eléréséhez a nyitott, értelmes, kitartó tanítványok számára. Az oktatás
során a tanítványok megismerik az emberi anatómiát, gondolkodásmódot, képet
kapnak történelemből (hiszen a Wing Tsun kung fu több, mint 300 éves),
találkozhatnak irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal. Az
egészségüket
illetően pedig minden edzés folyamatos mozgásból áll, mely során minden izom
, izület, ínszalag átmozgatódik úgy, hogy elkerüljük a test túlzott és
fölösleges terhelését: úgy mint pl. az ököl csontjainak túlzott
megerősítését. Kemény ököl egy kung fu ököl, de van egy mondásunk: "A
keményet puhával, a puhát keménnyel." Az edzések során a gyakorlás a
mellvédő felszerelésre történik, nem egymás fején gyakorolunk. Nem megy haza
a tanítvány kéken, zölden, feldagadva - persze néha becsúszhat, ezt fel kell
vállalni. A párba állás során kung fu köszönéssel üdvözlik egymást a
tanítványok, mely azt a jelentést is hordozza magában: "Vigyázok rád kung fu
testvérem."
Közösség, társaság:
Az edzéseken, illetve a szemináriumok, nyári táborok
során olyan emberekkel van lehetőség találkozni, kik hasonló érdeklődésűek,
hasonló emberek. Ez már önmagában is garancia arra, hogy van miről beszélni,
ezáltal lehetőség van tartós barátságok, és bizony nem ritkán szerelmek
szövődésére is. A Wing Tsun kung fu harcművészet gyakorlójának célja, hogy
jobb embert neveljen saját magából. Ez pedig a környezetét is jobbá teszi.
A magyar egyesület fennállásának több, mint húsz éve alatt számos gyermek és fiatal nőtt fel az egyesület tagjaként, így első kézből, tőlük is megtudhatjuk, mi fogta meg őket, miért tartanak ki ilyen hosszú időn keresztül a Wing Tsun kung fu mellett, mit nyújt számukra a harcművészet.
Bágyi János Si-Hing, 4. fokozatú mester szavai olvashatóak az alábbiakban:
Hogyan és mikor ismerkedtél meg a Wing Tsunnal?
'91 őszén, mikor még 10 éves voltam, mentem Makón az utcán, és egy falra rá
volt rakva egy kicsike kis szórólap, fekete-fehér és rá volt írva, hogy
Bruce Lee is ezt csinálta. Három figura volt felrajzolva, az egyik fabábúval
, a másik Yip Man Nagymesterrel, ketten meg Chi Gerk-eztek, de akkor még nem
tudtam, hogy mi az. Magával ragadott a kung-fu különlegessége, hatékonysága,
gyorsasága.
Mikor lettél instruktor?
A lényeg nem azon van, hogy mikor, hanem hogy hogyan. A kung-fu
gyakorlásához hit kell és elhatározás. Ha ez megvan, semmi sem téríthet le
az útról. "Türelem, szorgalom, kitartás és tisztelet", ez az ami segít abban
, hogy elérjük céljainkat, nem csak a kung-fuban, hanem az életben is. A
kung fu tanulása nagyon sok lemondással jár, de ha az ember legyőzi önmagát
és az akadályokat, akkor tud magasabb szintre jutni. "Álmaid olyan messzire
vannak, amennyire elhiszed." A legkönnyebb mindenre nemet mondani, vagy
elmenekülni a problémák elől. 1997-ben ért a megtiszteltetés, hogy az akkori
mesteremnek én lehettem az asszisztense. Majd 2000 szeptemberében Si-Fu
Máday Norbert felajánlotta, hogy látogathatom a kecskeméti mesteredzéseket a
központi kolostorban. Októberben pedig megnyithattam első iskolámat
Csongrádon. Azóta is főállású oktatóként tevékenykedem.
Hol tanítasz?
Csongrád megyében, valamint Erdélyben Aradon, Temesváron, Marosvásárhelyen.
Sokszor kellett hallgatnod az emberektől a meglepődést, mikor mondod, hogy harcművészettel foglalkozol, vagy kung fuval, hogy "Húúú...."?
Hát, ez úgy működik, hogy mondod, hogy "Kung fu.",
erre az első válasz: "Tényleg, karatézol?"
Mire te: "Nem, kung fu!"
S a válasz: "Nem baj, nekem ez karate!"
Vagy ez: "Mi bajod van? Magyarul beszélsz? Kin-Csun Vicsu Kicsu Csicsun,
tehát az egyik fele játssza a hülyét, a másik meg hülye.
Na, szóval ez így működött régen. Most is ugyanez a szisztéma működik. Meg
szokták kérdezni, én meg megmondom, hogy a harcművészet nem karate, miért
nem karate, satöbbi. S hogy azért ismerik jobban a karatét, mert előbb
bejött az országba, az tudatosult az emberekben és nagyon nehezen tudnak
váltani. A kung fu mindig misztikus dolog volt, nem voltak versenyek.
A másik, mikor iskolában önvédelmet tanítok, általános és középiskolában:
- Mi van, ha hátulról lefognak és ketten lelőnek?
- Hát, akkor a két golyó átfúródik szépen a mellkasodon, és lesz két lyuk rajtad.
Tehát ilyen hülye kérdésekre ilyen hülye választ szoktam adni.
- Mi van akkor, hogyha megfojtanak?
- Kérem szépen, akkor meg meghalsz.
Sokféle Emberrel találkozol az edzéseken?
Á, nem, nem. Van az értelmiségi, van, akit megfújsz és elszalad, van a debil
állat, akinek ha kinyomod a szemét, akkor is fog. Minden fajta mentalitásban
is: van az őrült, debil, nem normális, van okos, értelmes, van szelíd,
szerény, van beképzelt egoista, minden fajta. Öregember, kisgyerek, kislány,
nagylány, kövér, kicsi, nagy, minden fajta. Természetesen ezek az emberek
nem is ugyanazzal a céllal jönnek edzésre. Egészséges életmód, stresszoldás-
kikapcsolódás, önvédelem, kínai kultúra megismerése, jó társaság, stb...
mind inspiráló lehet. Ez adódik abból is, hogy a Wing Tsunt kortól és nemtől
függetlenül bárki gyakorolhatja. Ez a változatosság jó is a tanításhoz, mert
így minden fajta partnerrel megtanul az ember.
Tényleg bárki elsajátíthatja a Wing Tsunt?
Valamilyen szinten biztosan. A saját szintjéhez képest kell mindenkinek
fejlődnie, ennyi.
Mit kaptál a Wing Tsuntól?
Hitet, elismerést, tudást, egészséget, önbizalmat, barátokat, a mesteremet
:) , sikerélményt, megbecsülést.
Mi tetszik a Wing Tsunban a legjobban?
Úgy ahogy van, az egész, ahogy fel van építve. Nem csak a technika, hanem
mindjárt az első, a mozgás. Ebből adódóan egészséges életmód, hiszen jó az
izmoknak, izületeknek, vérkeringésnek, fiatalos maradsz. Nagyon sok területe
van, a Chi Kung légzés, ami szintén a belső szerveket javítja, az életet
hosszabbítja, regenerálja a testet. Önvédelem, meg tudom magam védeni,
hasznát tudom venni az utcán. Nagyobb önbizalmat ad. Élettani hatása nagyon
jó, jó az egyensúly érzéknek, a memóriának, hiszen a formagyakorlatokat meg
kell jegyezni, a koordinációnak, az egyensúly érzéknek, amikor egy lábon
állsz és rúgsz. Kéz és lábkoordinációnak, mivel mind a két kezed és lábad
egyszerre használod, az agyféltekék is dolgoznak, így az agyérelmeszesedést
gátolja. Mind élettani hatás, mind egészségmegőrző, mind önvédelmi. És ez
még csak a fizikai. Azonban a fizikai mellett szellemi mondanivalója is van.
A filozófiai irányzatok által konfucionista, buddhista és taoista, ezeknek a
tanait, illetve a mondásait, hiszen mint tudjuk a mondások önmagukon is
túlmutatnak. Ezekkel próbál tehát ráhatni az embernek a személyiségére,
ezáltal önmagában az ember próbálja legyőzni a saját hülyeségeit. A
legnagyobb ellenséged önmagad vagy. Így próbál jobb ember lenni mind
fizikálisan, mint mentálisan, és így egységben és harmóniában próbál jobb
lenni. Ez végül is az alapja annak, hogy végig csinálja az ember a kung fut.
Ez az egyik része, hogy tanulom, a fizikai és a szellemi. Van sikerélménye
az embernek, van kudarcélménye, ami által erősödik a lelki ereje, továbbra
később a tanításnak az öröme, ami szintén vagy kudarc, vagy élmény. Más
dimenzióban látja az ember a Wing Tsun-t. Taníthatod tanulni. Olyan dolgokat
tud megtapasztalni, amiket csak egyszerű gyakorlóként lehetetlen. Egyszerűen
nem lehet felfedezni. Ahogy a mondás tartja, azzal, hogy te adsz másnak,
neked több lesz.
Sikerélmény az, hogy egy kultúrába bevezetsz valakit, ezzel ő több lesz.
Ez neked egy jó érzés, hiszen tőled kapta azt a bizonyos tudást. A saját
fejlődését neked köszönheti. Ez a másik szépsége a Wing Tsun-nak.
Ma, 2008-ban, ami a legjobban tetszik, az más, mint amit 2, 5, 10 éve
mondtam volna, hogy a legjobb. És pont ez tetszik benne, hogy a Wing Tsunnak
jellemformáló ereje van, egy életmód. Egy olyan harcművészet, amely kihat az
életedre és a részeddé válik. Nem csak fizikai, hanem szellemi szinten is
fejleszt. Segít, hogy jobb ember legyél. Oktatóként pedig az a legszebb,
hogy ezt megmutatod másoknak és adsz nekik valamit. És amikor látod, hogy a
10 éves lányból 8 év múlva oktató lesz, vagy egy nyugdíjasban újra pezseg az
élet és látod, hogy örömet okoztál és ezt neked köszönhetik, az a
legeslegszebb.
Mi az a három dolog, amit egy kung fu mesternek tudnia kell?
Önmaga fejlesztése, a tudás továbbadása és a gyengék segítése. Rávezet
bizonyos harmonikus életmódra, megfelelő viselkedésre, toleranciára,
udvariasságra, minden olyan dologra, amitől jobb lesz az ember.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Az én feladatom, hogy legjobb tudásom szerint tegyem a dolgom. Ha munkám
során csak egy embert is a rossz irányból a jóra tudok terelni, már megérte.
Álmom, hogy egyszer majd a fiamat is taníthatom.
Fekete László, 4. fokozatú mester is úgy gondolja
, a fiatalok számára hasznos a Wing Tsun kung fu gyakorlása. Természetesen a
technikai képzéshez el kell érni egy olyan életkort, hogy a fizikai
összefüggéseket megértse a tanítvány, azonban a helyes gondolkodás, az
élethez való pozitív hozzáállás elsajátítása minden korosztály számára
hasznos.