A Wing Tsun kung fu egy ősi kínai harcművészet, melyet egy apácanő hozott
létre több száz évvel ezelőtt. A kung fu-nak több száz ága létezik, de a
Wing Tsun az egyetlen, melyet nő alapított. Az apácanő, Ng Mui az évek
múlásával jött rá arra, hogy az általa addig gyakorolt stílust csak fiatal
korában tudta hatékonyan használni, s ahogy öregszik, úgy csökken az esélye
annak, hogy egy nála fiatalabb, erősebb, főleg férfi ellen is meg tudja
védeni magát.
A Wing Tsun kung fu hatékonysága abban rejlik, hogy az apáca az új rendszer
kidolgozásakor figyelembe vette a matematika és a fizika törvényeit, az
emberi anatómiát és a puszta fizikai erő helyett az értelemre, a
gondolkodásra, gyorsaságra, könnyedségre helyezte a hangsúlyt. A Wing Tsun
harci rendszer az emberi adottságokra épül.
Apáról fiúra, nagybácsiról unokaöcsre adták tovább a tudást a mesterek.
Mindig csak néhány tanítvánnyal foglalkozva.
A Wing Tsun-t a hetvenes évekig titokban tartották, majd Yip Man Nagymester
kezdte el tanítani nyilvánosan. Bruce Lee is nála tanult, s ért el mesteri
rangot. Az öreg mester Leung Ting-et, legutolsó tanítványát nevezte ki
örököséül, aki a mai napig a Wing Tsun kung fu Nagymestere. Több, mint
hatvan országban honosította meg a Wing Tsun-t és több, mint egy évtizede
rendszeresen hazánkba látogat, s oktatja a magyar diákokat.
Magyarországon ez a legnagyobb kung fu iskola és az országok lélekszámához
viszonyítva a világon is. A Wing Tsun kung fu magas szintű önvédelmi értéke
miatt az FBI és a Bundeswehr kiképzési anyagában is szerepel, hazánkban
pedig több rendőr-, illetve katonai iskolában is oktatják. A Koszovóba
kivezényelt magyar erők dandárparancsnoka több éve tanulja a Wing Tsun kung
fu-t.
A Wing Tsun oktatási rendszer világszerte egységes, így minden beiratkozott
tanítványnak lehetősége van mindent elsajátítani, ami képességeitől,
akaratától, szándékától telik. A Wing Tsun elsajátítása kizárólag a
tanítvány kitartásán és elhatározásán múlik. A rendszer kortól és nemtől
függetlenül, bárki számára elsajátítható.
A kung fu jelentése magyarul: az összpontosítás művészete, más
értelmezésben: nehéz munka.
Az ősi kínai tudást hordozó Wing Tsun része a
Chi Kung,
a belső energiák összpontosítását javító gyakorlatsorozat, bár a Wing Tsun harci rendszer
formagyakorlatai is teljesen átmozgatják a testet olyan mértékben, amely a
hosszú értékes élethez szükséges. A tanítványnak nem kell a testét
gyötörnie, hogy eredményeket érjen el, a megalapozáshoz elég a
formagyakorlat egyszerű mozdulatait rendszeresen gyakorolnia.
A Wing Tsun kung fu iskolák szellemi, erkölcsi és fizikai hátteret egyaránt
nyújtanak a kínai filozófia és magyar értékek egyidejű oktatása mellett. Az
egészségre és az Élet problémáinak megoldási és alkalmazkodási képességre
gyakorolt pozitív hatása mellett a Wing Tsun egy rendkívül hasznos
képességet rejt: az önvédelem képességét!
A Wing Tsun más harcművészetek gyakorlói által is elismert, nem ritkán
csodált harci rendszer, mely gyors és hatékony. Dinamikus mozgással a lehető
legrövidebb idő alatt teszi a támadót ártalmatlanná. Azt valljuk: két pont
közt a legrövidebb táv az egyenes. A két kéz (és az egész test) egyidejű
használata következtében pillanatok alatt nagyon sok mindent tesz a Wing
Tsun harcos harci helyzetben, véd és támad egyidejűleg. A Wing Tsun
közelharci rendszer, nincsenek cselező, hadonászó mozdulatok, nagy (ezáltal
hosszú) ívek. Az ellenfél erejét nem blokkolja, hanem elszívja és
visszafordítja, felhasználja a támadó ellen. A Wing Tsun harci rendszer
technikáira jellemző, hogy az erőforrások megfelelő kihasználásával,
egyesítésével egy adott folyamat hatékonysága megtöbbszörözhető.
Ismerje meg a Wing Tsun-t honlapunkon és az
iskolák honlapjain keresztül!
A videótárban található filmek is segíthetnek a rendszer felfedezésében.
Az országban található közel 100 iskola bármelyikének nyilvános bemutatóját
meglátogathatja, de természetesen akármelyik edzésidőben is jelentkezhet az
oktatóknál. Ha szeretne tájékozódni, hogy a környezetében hol található Wing
Tsun iskola, vegye fel a kapcsolatot a megyei vezetővel.
A Magyar Wing Tsun Egyesület rendkívül magas, világszinten élen járó szakmai
hátteret nyújt a tanítványok fejlődéséhez. Szemben más harcművészeti és
küzdősport klubokkal, a Wing Tsun oktatók folyamatos továbbképzésen vesznek
részt, képességeiket újra és újra bizonyítaniuk kell saját mesterük előtt.
A rendszeresen megrendezett szemináriumok, nyári táborok, speciális szakmai
edzőtáborok, magyar nyelven kiadott szakkönyvek is biztosítják a befektetett
idő és energia megtérülését.